A TISZTESSÉG HELYREÁLLÍTÁSA
2017. december 08. írta: Szcientológia objektíven

A TISZTESSÉG HELYREÁLLÍTÁSA

AZ ÚT A BOLDOGSÁGHOZ

 

Megdöbbentő tény, hogy a világ kormányainak kétharmada súlyos korrupciótól szenved. Ma az új vezetők közel egynegyede meg van győződve róla, hogy ha előre akar jutni, akkor etikátlanul kell viselkednie.

Ennek a hanyatlásnak a megfordítására, valamint az alapvető erkölcsi rend és értékek helyreállítására L. Ron Hubbard megírta Az út a boldogsághoz: Ésszerű útikalauz a jobb élethez című könyvet. Ennek a teljes egészében nemvallásos könyvnek a 21 szabályát bárki használhatja, hovatartozásától vagy hitvallásától függetlenül, hogy sajátjává tegye a jóságot, a becsületességet és az élethez szükséges alapkészségeket.

A már 112 nyelven megjelent Az út a boldogsághoz nyugalmat hozott erőszaktól szenvedő településeknek, békét teremtett harcok által feldúlt területeken, és önbecsülést adott több millió embernek – iskolákban, börtönökben, templomokban, ifjúsági és közösségi központokban.

Az összes társadalmi réteg felemelése érdekében a kaliforniai Glendale-ben megalakult a nonprofit és szekuláris Nemzetközi Az Út a Boldogsághoz Alapítvány, amely a nemzetközi tevékenységek koordináló központjaként szolgál. A Szcientológia-egyházak és szcientológusok támogatása révén Az út a boldogsághoz és a hozzá kapcsolódó oktatási anyagok, illetve programok ma már a Föld minden részén alkalmazásban vannak, és segítenek magasabb szintű tisztességet, bizalmat és önbecsülést oltani minden kultúrába.

.

A bejegyzés trackback címe:

https://scientology.blog.hu/api/trackback/id/tr9113459115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása