A NEHÉZ PILLANATOKBAN MUTATKOZIK MEG IGAZÁN, MI LAKOZIK VALÓJÁBAN EGY EMBERBEN
Sokféleképpen reagálhatunk az utóbbi napok időjárási viszontagságaira.
Méltatlankodhatunk, hogy kénytelenek vagyunk előhalászni az egész decemberben és januárban a szekrény mélyen lapuló, már-már elfelejtett meleg és súlyos ruhadarabjainkat, kiakadhatunk azon, hogy nem ússzuk meg annak a téli cipőnek a beszerzését, aminek a betervezett árát már háromszor is elköltöttük, vagy felháborodhatunk, mert az önkormányzat nem takarítja el azonnal a kocsink útjából azt a fránya havat, és így egy fél órával később érkezünk be a munkába.
Másfelől akár ironikus posztokat is tehetünk fel a közösségi portálokra, hogy „mire ez a nagy hisztéria”, „hiszen voltak idők, amikor a mostani mínuszokhoz képest jóval durvább időjárási viszonyok mellett sem állt meg az élet, még akkor sem, ha egész télen ilyen hideg volt, vagy akár tízszer ennyi hó esett”.
Hát, igen, ami nekünk kisebb-nagyobb kellemetlenség, ami egy csöppet felborítja tavaszváró terveinket, és esetleg kénytelenek vagyunk lemondani vagy elhalasztani miatta egy-két várva várt programot, az másoknak akár életveszélyt is jelenthet.
Azok számára, akik mindenféle tartalék, segítő háttér, sőt akár hajlék nélkül élik az életüket, ez a későn jött és már nem várt „valódi tél” ténylegesen akár tragédiát is jelentő katasztrófa lehet.
Ruha és hajlék nélkül a csontig hatoló hideg, a mínusz 10 °C alá menő éjszakai fagy már nem „kellemetlen”. Az valami olyasmi, amit túl kell élni, amit komoly feladat túlélni. Főleg egy olyan társadalomban, amit évtizedekig arra szoktattak, hogy majd az állam gondoskodik mindenről és mindenkiről.
Sajnos ez nem így van, de katasztrófa idején nincs idő morfondírozni, méltatlankodni vagy okoskodni.
Ezek azok az idők, amikor azonnal kell, hogy cselekedjünk.
Ezek azok a pillanatok, amikor egy porfogónak használt, egész évben kerülgetett régi pokróc, vagy egy megunt ruhadarab akár életet is menthet.
Ilyenkor derül ki, ki az, aki csak beszél, és elméleteket gyárt a humanizmusról, és ki az, aki valóban oda is teszi magát, amikor valóban oda kell tennie magát az embernek. Nem véletlenül reagált a szcientológusok közössége azonnal a felhívásra, és segítettek azzal, amire szükség volt. Rengeteg olyan meleg holmit gyűjtöttek össze, és adtak át a rászorulókkal napi kapcsolatban lévő segélyszervezeteknek, amelyekre ezeknek a bajba jutott embereknek most tényleg szüksége volt, hogy átvészeljék az utóbbi napokban beköszöntő telet.
A Szcientológus Önkéntes Lelkészek nevében Lange László elmondta:
„Csak Budapesten kb 8.000 otthontalan ember él, és a tél legfagyosabb időszaka akár emberéleteket is követelhet. A múlt heti időjárás előrejelzések alapján rengeteg szcientológus ajánlott fel meleg ruházatot, és meleg takarókat is vásároltunk. A több mint 15 zsáknyi adományt azonnal eljuttatuk a rászorulóknak! Kérjük a jóérzésű embereket, szintén segítsék a rászorulókat!”
A szcientológusok L. Ron Hubbard szavait iránymutatásként megszívlelve egy emberként állnak minden olyan ügy mellé, amellyel az embereket is segítik:
“Egymást kölcsönösen segítve az embereknek nagyobb esélyük van boldogulni, mint egymagukban.”
Teljesen mindegy, hogy miben hiszel, teljesen mindegy, hogy mik azok a megfogalmazott értékek, amik éltetnek, az emberséged mércéje az, hogy valóban segítettél-e akkor, amikor erre szükség volt.
Forrás: SzcientológiaNeked
