Kasza Tamás és a Szcientológia: Somogyországból a világ csúcsára!
2017. december 30. írta: Szcientológia objektíven

Kasza Tamás és a Szcientológia: Somogyországból a világ csúcsára!

img_8781-1600x1119.jpeg.2017. október 18.

Korábban még ingyen sem tudott eladni semmit sem, de ma ő Közép- Kelet Európa legjobb értékesítési trénere. 

18 évesen még az ingyenes hirdetéseket sem tudta eladni. Viszont idén februárban Európa egyik legjobb trénereként ismerték el Kasza Tamás lezárási specialistát, bestseller Írót, nemzetközi trénert, aki 1993 óta Szcientológus. Húsz év alatt több, mint 60.000 embert képzett, YouTube videóit 650000-szer nézték meg. Már 19 éves fia is aktívan járja a világot, jelenleg Dél- Afrikában van! Sokan JEDI MESTERKÉNT tisztelik! Interjú Kasza Tamással sikereről és a Szcientológiáról.

Mit jelent ez a nemzetközi elismerés?

Számomra ez jelenti az eddigi pályám csúcsát! A világ több, mint harminc országából voltak százhúszan a karibi hajónkon, a Freewindsen. A felvezetésben ifjú csillagként neveztek meg, akiről még sokat fogunk hallani. Persze, túl a negyvenen az ifjú csillag erős túlzás, de tény, hogy a többi csúcstréner túl van az ötvenen. Tehát jelenleg én vagyok a legfiatalabb európai, aki megkapta ezt a díjat. Persze a díj igazából nem nekem szól, hanem azoknak az ügyfeleimnek, akik sikeresen használják azt, amit megtanultak tőlem, a könyveimből és a videóimból Ulan Ude-től Los Angelesig, Angliától Dél- Afrikáig és Moszkvától a Karib-tengerig.

A gyerekkorodat Kaposváron töltötted?

A Füredi úton laktam 14 évet. egy orvos és egy tanár gyerekeként, már fiatalon érzékenyen érintettek mások gondjai és problémái. Lakásunkon vállalatvezetők (állami), igazgatók, vállalkozók (GMK), orvosok és pedagógusok fordultak meg. Mind sikeresek – de átláttam rajtuk – nem igazán boldogak.

Apám sokszor vitt magával betegekhez, és beszélt azokról, akik életét megmentette. Anyám vitt magával táborokba, és láttam azokat, akiknek a jövőjéért felelt.

Az egyetemen és a továbbképzéseken megszerzett tudásuk ellenére a biológia, pszichológia, szociológia, pedagógia tárgyai nem tudtak egy csepp iránymutatást sem adni bizonyos esetekben, barátaik vagy saját életükben, legyen szó akár munkahelyi csatározásokról, akár házassági válságokról. Elhatároztam, én kezelni fogom az ilyen helyzeteket.

És boldog vagy?

A fiamat megkértem, hogy a YouTube- ra csináljon egy videót, amiben elmondja, hogy az emberek nem sikeresek akarnak lenni, hanem boldogok. Ez azt jelenti, hogy nem a cél a fontos a számukra,  hanem az érzéseik. Engem még úgy neveltek, hogy „ez van, ezt kell szeretni”. Összeszorítani a fogunkat, és végezni a dolgunkat. A végén a siker örömmel töltött el. Kárpótolt mindenért. Ma a fiataloknak, ha nem nyújt egyből jó érzést valami, akkor abbahagyják. Én elérem a céljaimat, ezért igen boldog vagyok!

Hogy lettél tréner?

Pécsre mentem egyetemre. Ott találkoztam a Szcientológia Egyház Pécsi Missziójával és Dianetika Központjával. Elmentem egy kommunikációs tanfolyamra. Nagyon sokat segített. Majd amikor megtudták, hogy felsőfokúm van angolból, felajánlották, hogy tanítsam a munkatársaikat angolra, cserébe onnantól ingyen tanulhatok. Az egyetem mellett egyre többet jártam oda, megdicsértek, milyen jól oktatok, és a vége az lett, hogy felajánlottak egy többmillió forintos ösztöndíjat, amiért cserébe öt éves szerződést kellett aláírnom, ami a képzésem befejezése után indult. Az ösztöndíjam Münchenbe szólt, ahol több, mint 3600 órát tanultam a tréneri szakmát.

A weboldaladon láttam, hogy ott ismerkedtél meg a jelenlegi feleségeddel.

Igen, ez egy érdekes történet. Ő hallotta, hogy egy ifjú titán megy ki Pécsről, és egyből eldöntötte, hogy fel fogja csípni. Én meg úgy mentem ki, hogy egy szőke német bombázóval akarok megismerkedni. Első nap mellé ültem a tanteremben. Németül tanult. Na, meg is volnánk – gondoltam, de a szünetben kiderült, hogy magyar. Ez 1994-ben volt. 1996-ban összeházasodtunk, és 1998-ban született meg fiunk, Krisztián. Feleségemmel nagyon imádjuk egymást, a mai napig összebújva alszunk el, ez azért van, mert nincsenek titkaink.

Nehéz volt elindulni a tréneri pályán?

Nagyon. Pécsen hét évet dolgoztam egy kiváló csapatban, de az elején nem volt egyszerű. A bevétel 30%-a volt a fizetés, ezért ha nem adtunk el, akkor nem volt fizetés sem. Volt olyan hét, hogy „loptam” a közös teát és cukrot, és a poharankénti 20 forintot sem tudtam a becsületkasszába betenni. Emlékszem egyszer az éhhaláltól egy lottó kettes mentett meg. Aztán később, pár hét múlva, amikor jobban ment, vettem egy kiló cukrot, és visszaraktam a közösbe.

Amikor felköltöztem Budapestre, nem volt ügyfélköröm, elmentem hát ingatlanosnak. Akkor derült, ki, hogy amit addig tanultam, annak a 70%-át rosszul értettem, és az nem is működött. Innen is elnézést kérek bárkitől, akit 2002 előtt oktattam. Nekiálltam kidolgozni az értékesítés, és különösen a lezárás részeit, és az új rendszerrel a nyári időszakra én lettem az iroda legjobbja. Abban az évben beindult a szekér, és egy nagy cég értékesítését raktam rendbe egy teljes éves szerződéssel. A cég bevételén 40%-ot sikerült javítani az értékesítési tréningemmel. Utána megjött az önbizalmam, és következő évben már két céggel is szerződést kötöttem.

Mikor történt az áttörés?

Az áttörés folyamatosan történik, de 2007-ben mind anyagilag, mind trénerileg sikerült az áttörés. Persze azóta több csúcsot is megdöntöttem, de 2007-ben állt annyira össze a tematikám, hogy kijöttem az értékesítés lezárási CD-mmel, az 5,5 órás Lezárási Útmutatóval, ami egy tréning hangfelvétele. (Jelenleg már ingyen letölthető a YouTube- ról). Ezt több, mint 1300 példányban adtam el. 2008-ban több, mint tízmillió forint bevétele volt a cégemnek csak ebből a CD-ből. Beköszöntött az aranyélet. Mivel onnantól senkit nem kellett elfogadnom tréningre, aki nem volt szimpatikus. De több időm is maradt segíteni a kezdő vagy visszaesett értékesítőket, ezért havonta egy teljesen ingyenes napot tartottam, mert tudtam, hogy én is hol kezdtem. Aztán ezt már több, mint hét éve a franchise partnerem vette át.

Hányan vettek részt ezeken az ingyenes napokon?

Több, mint hétezren.

Miért segítetek ingyen?

Sajnos az értékesítést nem tanítják sehol. Sokan képesítés nélkül erre a pályára vetődnek. Sokan negyven év felett életük tragédiáját élik át azzal, hogy leépítik őket, és máshova nem veszik fel őket a koruk miatt. Tehát csak értékesíteni tudnak elmenni. Ott pedig nem sok pénzt keresnek.

Az értékesítéssel, lezárással kapcsolatban nagyon sok butaság forog közkézen. Onnan tudjuk, hogy nem tudjuk, hogy nem keresünk pénzt.

Rengeteg embernek mi voltunk az utolsó mentsvár. Aztán megtanult lezárni, eladni, és később háromszáz emberét hozta el ezekre a napokra. Bárkiből lehet sikeres értékesítő. A mi tréningjeink Szcientológia– alapúak. Nem a vallás részét használjuk, hanem az alkalmazott filozófiát. A pszichológia alapú tréningek nem működnek átütően, mert az embert anyagnak tekintik, nem pedig szellemi lénynek. Ezért mi a vásárlói gondolkodás pontos menetét tudjuk megtanítani.

Hogyan választottad ki a franchise partnereidet?

Mindig a tanítvány választja a mestert.

Mire vagy a legbüszkébb?

Én bőségben gondolkodom, nem szűkösségben. Ha egy nap úgy megy el, hogy valamire nem voltam aznap a legbüszkébb egész életemben, akkor valamit nagyon elrontottam. Vannak napok, amikor többször is sikerül a legbüszkébbnek lennem.

Mondanál erre egy példát?

Persze. Most szeptemberben volt egy Értékesítés Mestere tréningem több meghívott vendégelőadóval és 888 résztvevővel. Ez rekord Magyarországon, hogy egy értékesítési tréningre ennyien kíváncsiak legyenek. Már reggel a legbüszkébb napon volt.

Aztán a beléptetést a kolléganőim simán kezelték, időben el tudtunk kezdeni, nem volt sor. Erre is nagyon büszke voltam. A nap során több megkeresésem lett. Aztán egy híresség jött oda hozzám, hogy gratuláljon, kiderült, hogy egész nap ott ült és jegyzetelt. A nap végén kiderült az elszámolásnál, hogy a valaha volt legtöbb könyvértékesítést végezték a kollégák, és JEDI KÉPZŐ-ből is sokat adtunk el.

Apropó JEDI Képző! Mi ez?

Ez egy kommunikációs képzés vezetőknek és értékesítőknek. L. Ron Hubbard kommunikációval kapcsolatos felfedezésein alapul. A cél, hogy a jelentkezők kialakítsák a sziklaszilárd magabiztosságukat.

A tréning 39 gyakorlatból áll, három napos, és naponta 9:00 – 22:00-ig tart. Sokan meglepődnek, hogy tényleg 22:00-ig tart. Megszokták, hogy máshol valami ilyet mondanak, de 18:00-kor már el lehet menni. Itt nem. Itt vér, veríték, és izzadság van. Eddig több, mint ezerháromszázan csinálták meg kiváló eredménnyel. Egyik marketinges barátom mondta, hogy ebből már Brand lett.

Akik eljönnek, azért jönnek, mert nem képesek a szándékukat átvinni a környezetükön. Kiakadnak a negatív, vérszívó energiavámpírok miatt. A képzés után a szurkálódások leperegnek róluk. Sokkal többet végeznek el, és elérik a céljaikat. Volt már ezen országos ismertségű tévés személyiség, sportoló, művész és nagyon sok üzletember, év vállalkozója és a leggazdagabb százból is páran.

Miért vagy Szcientológus, Tamás?

Mindig is kerestem a szellemi szabadságot. Kipróbáltam majdnem mindent. Nekem más korlátozottan működött. Sőt meg sem közelítették azt, amit a Szcientológiától kaptam.

Mottóm a hatékonyság, és a közérthetőség. Nem szeretem az elvont dolgokat.

A Szcientológiát találtam egyedül egyöntetűen a gyakorlatban is működő szellemi technológiának.

1993-tól folyamatosan végzek tanfolyamokat, és haladok a szellemi szabadság felé, már elértem a CLEAR állapotot.

(Clear: a Szcientológiában elérhető állapot. A Clear egy olyan személy, akire már nincs hatással a múlt negatív és rejtett ereje. Ami megmaradt, az teljes egészében, igazán ő. A Clearek magabiztosak, boldogok és sikeresek mind a karrier, mind a személyes kapcsolatok terén. Egy egy nagyon értékes, kívánatos állapot bármely egyén számára, és tulajdonképpen bárki elérheti.)

Mindig is tudtam, hogy több vagyok a testemnél, de útmutatást és igazi képességeket, bizonyosságot és módszereket itt kaptam csak.

Az eddigi út minden pillanata megérte.

Főleg a Szcientológia tanulási technológiája az, ami engem sztárrá tett.

Nem támadnak emiatt? Veszítesz ügyfeleket amiatt, hogy Szcientológus vagy?

Jó ügyfeleket nem. Az irigyeim sunyibb része csak ezt tudja felhozni ellenem. Róluk rendre kiderült, hogy drogosok vagy alkoholisták régóta. Mint ahogy azokról a felsővezetőkről is, akik a tulajdonosukat lebeszélték rólam. Az elmúlt huszonnégy évben kiderült, hogy azok, akik emiatt nem dolgoztak velem, azok pont így kezelték a jó munkatársaikat is, akik jobb főnököt érdemeltek volna.

Nekik ezt szoktam mondani:

Ha dolgoznál velem, lennél az ügyfelem, de valaki(k) a környezetedben ezt nem néznék jó szemmel, akkor mutasd meg nekik ezt az oldalt. Az elmúlt 24 évben azt láttam, hogy két oka van annak, hogy valaki féltett Téged, mint lehetséges jövőbeli ügyfelemet:

1.  Nincs saját tapasztalata, csak hamis hírek. Itt tud tájékozódni.

2.  Neked is rosszat akar, és tudja, hogy én leleplezném. Ebben az esetben nem tudok neked segíteni, amíg naponta kapod a felesleges stresszt ettől az embertől.

Ha valaki emiatt az interjú miatt kedvet kapott, hogy megnézze hogyan lettél sikeres, mit javasolsz neki?

Vannak olyan olcsó tanfolyamok, amik elvégzése után el tudod dönteni, hogy mi a Szcientológia, és hogy jó-e neked. Kezdd azzal, hogy húsz közül válaszd ki a legjobban tetszőt.

Eddig huszonegy könyvet írtál, tervezel az idei évre is még valamit?

Idén egy új könyvem jelenik meg a lezárásról, kommunikációról, A sikeres értékesítő címmel. Arról fog szólni, hogyan kell a sikert elérni értékesítőként, hogy minden hónapban közel azonos teljesítményünk legyen, és ne hullámozzunk.

Mi lesz a következő nagy dobásod?

Írtam egy forgatókönyvet, amit könyvként ki is adtam háromszáz példányban, és már elment belőle a kétharmada. A megfilmesítéséhez keresek segítséget. Ez egy nagy dobás lehet. Humorosan tartok tükröt a magyar vállalkozóknak az elmúlt 24 év tapasztalatai alapján.

Forrás: SzcientológiaNeked

 

A bejegyzés trackback címe:

https://scientology.blog.hu/api/trackback/id/tr4413534819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.