Sokakat meglepett, hogy a 2016-os Nobel-békedíjat Juan Manuel Santos, kolumbiai elnök kapja, mivel keményen dolgozott, hogy békét hozzon a több évtizede elhúzódó polgárháború után az országának. Ám aki egy kicsit is figyelemmel kísérte ennek a sokat szenvedett népnek a jelenkori történéseit, annak nem lehetett új, hogy valami egy ideje megváltozott Kolumbiában. Ehhez a változáshoz, bizony nem kevés köze volt a Szcientológia Egyház tagjai által életre hívott, nem vallásos humanitárius alapítvány, a The Way to Happiness Foundation (Út a Boldogsághoz Alapítvány) önkénteseinek.
Európa és Észak-Amerika polgárainak Kolumbia már közel egy emberöltő óta egyet jelentett az utcai közbiztonság teljes hiányával, a mindennapos emberrablásokkal, a gyerek-bűnözéssel, és persze a drog-kartelek mindenre kiterjedő rémuralmával.
Arról viszont a világnak ebben a boldogabb felében már csak a tájékozottabbaknak volt tudomásuk, hogy mindennek az állandósult, hétköznapi borzalomnak a gyökere egy fél évszázada elhúzódó polgárháborúban keresendő. Az ország dél-keleti, hegyvidékes tartományait ugyanis egy FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) nevű szervezet uralta már több, mint ötven éve.
Egy fél évszázada! Jogosan merül fel a kérdés: Hogyan? Úgy, hogy a 60-as években az őserdőbe menekülő gerillák vezetői találtak valamit, amivel tartósan tudták finanszírozni a hadseregüket. Ez a valami, pedig nem volt más, mint a saját fegyvereseik által felügyelt drog-biznisz. A FARC támogatását élvező üzleti partnerek, a hírhedté vált drogbárók biztosították a nemzetközi, főleg az USA-ba irányuló, terjesztést, a tízezrével elrabolt és elhurcolt, fél-rabszolga sorban nevelkedő gyerekek pedig a termesztői és katonai utánpótlást.
Mint mindig a történelem során, a változás egy, vagy több, jó időben, jó helyen lévő, elszánt, kellő meggyőzőerővel bíró és megfelelő tiszteletnek örvendő személynek köszönhető.
Ricardo Prado ezredes egész életében a bűnözés ellen harcolt. És bár, mint mindenki a hazájában, úgy érezhette, hogy a helyzet szinte reménytelen, soha nem adta fel a küzdelmet. Talán ezért látta meg a lehetőséget abban a módszerben, amit még 2004-ben ismert meg, amikor egy rendkívül népszerű kolumbiai színész, Anreas Lopez Forero nevével fémjelzett erkölcsi útmutatót népszerűsítő TV-show sikere nyomán a hadsereg megrendelt egy szemináriumot a légierő katonái számára.
Ez a szeminárium L. Ron Hubbardnak, a Szcientológia alaptójának egy, a nem vallásos társadalom számára, kizárólag a józanész alapján íródott erkölcsi útmutató füzetére épült.
A világ szinte minden jelentős és kevésbé jelentősebb nyelvére lefordított Út a Boldogsághoz (The Way to Happiness) akkor született meg, amikor L. Ron Hubbard egy amerikai kisvárosi iskola felújításáról szóló újságcikk olvasása közben rádöbbent, mennyire híján van a modernkori civilizációnk egy mindenki számára elfogadott, általános erkölcsi kódexnek. A cikk arról számolt be, hogy az iskolaszék úgy döntött: a felújítás után inkább nem teteti vissza az épület előcsarnokába azt a régi márványtáblát, ami a tízparancsolatot tartalmazza.
Úgy ítélték meg, hogy nincs rá igény.
Általánosan elfogadott erkölcsi útmutatásra minden társadalomnak, még egy elvilágiasodott, materializálódó társadalomnak is igénye van, és mivel nem látott ilyet, Hubbard megírta azt a tömör, de közérthetően megfogalmazott füzetet, ami 21 pontban foglalja össze, azokat a kizárólag mindenki által elfogadott általános értékeket, amelyek betartása szükséges egy boldogabb élet eléréséhez.
Ez az, ami nagyon hiányzik, ez az, amire szüksége van a mentálisan két részre szakadt társadalmunknak, és az állandó erőszakba belefáradt hétköznapi embereknek – ismerte, fel Ricardo Prado ezredes azon az előadáson.
Kolumbiában nem volt ember, akit nem érintet volna valamilyen módon a polgárháború és a következményeként intézményesített féllegális drogkereskedelem. A morál és józanész nélküli társdalom hétköznapjaiba beleszületet és belefásult kolumbiaiak egy olyan kultúrában nevelkedtek, ahol a jóról és rosszról alkotott elképzelések csak valami ködös, a gyakorlatban megvalósíthatatlan fogalmak voltak mindenki számára. Mindegy, hogy a családjuk révén a kormányhivatal embereihez, a drogkereskedőkhöz, a termesztőkhöz, vagy épp a rendőrökhöz volt több közük.
Prado ezredes próbaként az Út a Boldogsághoz önkénteseivel tartott egy szemináriumot a saját beosztottainak, amelyben az irányítása alá tartozó rendőrtisztek megismerték az Út a Boldogsághoz 21 pontját, majd a saját életükből és hivatásukból találtak példákat arra, hogy ezek alkalmazása, vagy az esetleges be nem tartása miként hat ki a környezetükre. Maga az ezredes is megdöbbent a hatáson. A rendőrök a szeminárium után egytől egyik azt nyilatkozták, hogy eddig valójában nem a munkájukat végezték, és hogy ezen változtatni szeretnének.
Nem sokkal ezután a rendőrség központi vezetősége megtudta, hogy Bogotában, az ország fővárosában egy 100.000-es felkelésre számíthatnak, és Prado ezredest jelölték ki a védelem megszervezésére. Ennek keretében ő egy nagyszabású Út a boldogsághoz füzetek osztást szervezett. Ezen a napon 50.000 kiadványt adtak a lázadók kezébe, és a felkelés elmaradt. Prado ezredes innentől kezdve ezt a módszert alkalmazta a védelmi akciói során. 2009-ben például a kolumbiai karneválon 2.000 rendőr 3 nap alatt 500.000 füzetet osztott ki, és a történelemben először a bűnözési arány 50%-kal csökkent a karneválon.
A kolumbiai védelmi miniszter ezek után a hadsereg hivatalos programjaként vezette be az Út a Boldogsághoz-t, és az eredmény mindenkit ámulatba ejtett.
Innentől kezdve már sokan kezdtek valamiféle Kolumbiai Csodáról suttogni, hiszen míg 2009-ben a 100.000 lakosra eső erőszakos bűncselekmények száma 110 volt, addig 2014-re ez az arány 26,7-re csökkent országosan. A turizmus felélénkült, a civil társadalom mozgásba lendült, a kulturális élet felpezsdült, egyszóval az ország hangulata döbbenetesen megváltozott.
Valahogy elfogyott a levegő azok számára, akik az állandósult polgárháború fenntartásában voltak érdekeltek. A meggyengült drogbárók kezdték az érdekeltségeiket külföldre telepíteni, a kolumbiai polgárok öntudatosabb hozzáállása miatt megzavarodott gerilla-vezetők pedig egyre inkább engedékenyebbé váltak.
Így az újdonsült Nobel-békedíjas elnök, Juan Manuel Santos felismerte, hogy elérkezett a történelmi idő, a politikai változásra. Elindította, és állhatatosan kitartva sikerre vitte azokat a FARC-szal történő tárgyalásokat, amelyek végre békét hozhatnak Kolumbia lakosai számára.
Mi, magyar szcientológusok természetesen büszkék vagyunk a kolumbiai társaink sikereire. De legfőképp annak örülünk, hogy ezt a történelmi eredményt egy ízig-vérig katolikus országban, a Kolumbiai Katolikus Egyház papjaival szorosan együttműködve értük el. Mivel pont az Út a Boldogsághoz egyik (18.) fejezete szól arról, hogy „Tiszteld mások vallásos hitét”, így mindig örömmel tölt el minket, mikkor megtapasztaljuk, mekkora erő van abban, amikor más vallások képviselőivel vált-vállvetve dolgozhatunk egy igaz ügy érdekében.
Forrás: SzcientológiaNeked
